me

Szeretettel köszöntelek a Hangtálharmónia oldalon!

Lakatos Gertrúdnak hívnak. Egy tiszamenti kisfaluban születtem. Jelenleg Budapesten élek. Egészen gyerekkorom óta foglalkoztat minden élőlény lelkivilága, valamint a természet és az állatok szeretete, tisztelete meghatározó részem. A zene szeretete, ereje és a színek harmóniája is kísér gyermekkorom óta. A természetes gyógymódok iránt gimnazista koromban kezdtem érdeklődni. A gyógynövények iránti mély hitem Maria Treben : Isten patikája című könyve tanulmányozásával kezdődött. Hivatásom szerint óvodapedagógus vagyok és ebben a gyönyörű szakmában tevékenykedem 19 éve. A hangterápiával 10 éve ismerkedtem meg és azóta gyakorlom. Egy szép nyári napon alkalmam volt kipróbálni ezt a testet-lelket-szellemet harmonizáló csodálatos módszert, amely szerelem volt első érzésre és hallásra. Ott abban a pillanatban jött a felismerés, hogy nekem ez az életutam része, amellyel segíthetem a gyerekeket és felnőtteket egyaránt mindennapjaik harmonizálásában. Ezután még abban az évben elvégeztem a Balla - hangterápia alap és haladó képzését, később pedig a professzionális képzést. Mesteremnek, Balla Tibornak ezúton is nagyon hálás vagyok, ahogyan a képzések során szívvel-lélekkel átadta mindazt, ami ehhez a csodálatos módszer gyakorlásához szükséges.


Az első képzés után lehetőségem volt beszerezni egy csakraharmonizáló alapszetett, amellyel elkezdhettem a gyakorlást. Hálás vagyok a munkahelyemnek, amely 15 éve egy óvoda és általános iskola is egyben, hogy lehetővé tették ennek az alternatív módszernek az alkalmazását. Legelőször a saját csoportomban gyakoroltam. Sosem felejtem, alig vártam, hogy egy hiperaktív kisgyereknél alkalmazzam, aki minden étkezésnél 5 percenként ugrált hatalmasakat az asztalától. Amikor étkezés előtt kezeltem, akkor megtudott ebédelni nyugodtan, ha pedig alvás előtt, akkor olyan mélyen elaludt, hogy alig tudtuk felébreszteni. Nagyon nagy boldogsággal töltött el, hogy a tálak ilyen pozitív hatást eredményeztek. Ezután egyre több, legfőképpen SNI-s (Autizmus spektrumzavar, Asperger szindróma, ADHD ) BTMN-nel küzdő, szorongó és tikkelő kisgyereket ismertettem meg az egyéni „hangmasszázzsal”. Ekkor nagyon erősen elhatároztam, hogy ezt a módszert minél több emberrel szeretném megismertetni és elsősorban gyerekekkel, egyrészt azért, mert Ők külön helyet képviselnek a szívemben és életfeladatom egyik kiemelt része a gyermeki lélek ápolása, másrészt pedig azért, mert azt gondolom, hogy az elakadásokat / érzelmi blokkokat nagyon fontos a lehető leghamarabb kioldani, amennyiben módunk van rá, mert az érzelmileg stabil gyermekkor a kiegyensúlyozott felnőttéválás előszobája. Mivel a munkahelyem lehetővé tette, hogy az egyéni hangmasszázst heti rendszerességgel alkalmazzam a gyerekeknél, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az egyéni „hangmasszázs” alkalmak után szinte egész nap megtudtam figyelni a gyerekeket, hogy hogyan hat rájuk a hangterápia. Ez egy nagyon nagy tapasztalatforrás volt számomra, amiért ezúton is hálás vagyok minden Szülő bizalmáért, a Gyerekeknek és Kollégáknak is egyaránt! Az Égiek üzeneteire hallgatva az egyéni kezeléseket már csak munkahelyen kívül végzem, viszont csoportos hangfürdőket még heti rendszereséggel tartok bent óvodás kortól általános iskola 8. osztályáig.


Természetesen a felnőtteknél is alkalmazom a hangterápiát, akiknél szintén csodás tapasztalásokat eredményeznek a hanghullámok. A mai rohanó világunkban még inkább fontosabbnak tartom a test-lélek-szellem harmonizálását, hogy minden ember gyakorolja a befelé figyelést, hogy a középpontjában tudjon maradni a nehéz energiákkal terhelt időszakokban is. A hangrezgések elvezetnek lelkünk legmélyébe, segítenek felfedezni azokat a rejtett részeinket, amelyeket talán félünk feltárni, s ezáltal megtapasztalhatjuk, hogy kik is vagyunk valójában, s mindeközben lehetővé teszi a saját belső világunkban való ellazulást. Segít megtapasztalni a belső harmóniát, ahol az elménk teljesen lecsendesedik és a szívünk megnyílik. Általa létrejön egy örömteli szeretet állapot. Minél többször vagyunk ebben a rezgéstartományban, annál több pozitív történés köszönt be életünkbe. Természetesen mindezen idők alatt és előtte is folyamatosan jártam / járom a belső önismereti, szellemi utamat, bővítettem és folyamatosan bővítem tapasztalásom. Különféle energetikai tanulmányokat végeztem, (jelenleg is végzek) energetikai beavatásokat kaptam és különféle terápiás módszereket sajátítottam el. Ezekből kiemelném és nem utolsó sorban a Tradicionális hangmasszázst háziállatoknak, amelyért végtelen hálával tartozom Antalffy Juditnak, aki a hangtálak varázsa módszerét az állatok megsegítésére alkotta meg. Mindezek mellett megemlíteném még a színterápiát. Egészen gyerekkorom óta mindig is szerettem a színeket harmonizálni. Akik ismernek tudják, hogy milyen nagy jelentőséggel bírnak nálam a színek. A színterápia módszer segítségével is egy mélyebb információt kapunk saját magunkról. Mivel nagyon jól illeszthető más módszerekhez, ezért én is szívesen alkalmazom a hangterápia mellett. A színek mindig az éppen aktuális érzelmi világunkat tükrözik. Gyógyítóan hatnak testünkre és lelkünkre is egyaránt.

Végtelenül hálás vagyok minden Tanítómnak és Mindazoknak, akik segítették az idevezető utamat!